A Virgin Racing kedden jelentette be, hogy megválik Lucas di Grassitól és 2011-ben a belga Jerome D’Ambrosiót ülteti Timo Glock mellé.

A csapatfőnök, John Booth a bejelentéskor azt mondta, hogy az újonc “egyértelműen az érdemei alapján kapta meg a versenyzői állást”, de igazából cseppet sem titok, hogy a szerződéshez komoly pénz is kellett, pár héttel ezelőtt úgy hírlett, 5 millió euró (1380 millió Ft) a “belépődíj”.

A D’Ambrosio karrierjét a Gravity menedzsmenten keresztül egyengető Renault-főnök, Eric Boullier még november elején arról beszélt, hogy a szükséges pénzügyi csomag összeállításán múlik a szerződés és egy friss interjúban maga a pilóta is elismerte, hogy anyagiakkal is meg kellett támogatnia a csapatot.

“Természetesen megvan a tehetség, de pénzügyi szempontok is vannak” – mondta a belga RTL-nek a pilóta. “Vannak emberek, partnerek, akik Belgiumban együttműködnek velem és persze ott a Gravity és Eric Boullier, akik mindig mellettem álltak. Velük sikerült összerakni a csomagot, ami a szerződtetésemhez kellett.”

Annak ellenére, hogy fizetős pilótaként a sereghajtó csapatnál kezd, D’Ambrosio hosszú távú F1-es karriert szeretne.

“Amikor megtudtam, ugráltam, mint egy kenguru! Óriási, hihetetlen, de ez nem a vége valaminek, most új cél kell, ez pedig az, hogy minél tovább maradjak az F1-ben. Jelenleg ez a nagyszerű fejlemény. Kiskorom óta arról álmodtam, hogy Forma-1-es leszek, 16 éves korom óta pedig ez volt a kitűzött célom is” – magyarázta a jövő héten 25. születésnapját ünneplő versenyző.

“2011-ben a legfontosabb, hogy magamra koncentráljak, minden egyes alkalommal tanuljak valamit, amikor a pályára lépek. Szerencsés vagyok, mert ott van mellettem Timo Glock, aki már többször is dobogós volt. Értékes tapasztalatokat szerezhetek.”