Bár a spanyol és olasz sajtó a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj után arról cikkezett, hogy a Ferrarinál fejek fognak hullani, amiért Fernando Alonso pontelőnyből bukta el a bajnokságot, a csapatnál mindvégig kitartottak a korábban is hangsúlyozott együtt győzünk, együtt is veszítünk elv mellett.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a német Auto Motor und Sportnak adott friss interjújában ismét leszögezte, hogy nem lesz tisztogatás, az egyetlen komoly személyi változás a korábbi McLaren-tervező, Pat Fry alkalmazása.  

“Nem fogjuk megismételni a múltbeli hibákat. Lesz pár személycsere, de semmi drámai, csak a szokásos gyakorlat szerint néhány jó szakember előrébb lép a második sorból. A mclarenes Pat Fry személyében egyetlen külső embert hoztunk, ez pedig már jóval Abu-Dzabi előtt megtörtént” – mondta az olasz.

Montezemolo szerint nem a múlton kell rágódni, sokkal fontosabb, hogy az előző évekkel ellentétben 2011-ben már rögtön a szezon elejétől a Ferrari legyen a legjobb autó.

“Bár megnyertük az idei első futamot, kezdettől fogva nem a miénk volt a legjobb autó, azért győztünk, mert a Red Bullnak problémája volt” – utalt Sebastian Vettel bahreini műszaki hibájára az elnök.  

“Idén jelentősen javultunk 2009-hez képest, de ahogy az előző évben, most is a Red Bullé volt a legjobb autó. Legközelebb már az első futamtól a miénknek kell a legjobbnak lennie!”