Letudta hagyományos, karácsony előtti sajtóvacsoráját a Ferrari Fioranóban. A rendezvényen Luca di Montezemolo elnök elárulta, hogy az F10-et követő, egyelőre névtelen 2011-es autó január 25. és 31. között debütál, vagyis lényegében egy héttel a téli tesztek startja előtt.

Montezemolo természetesen értékelte is az idei eseményeket. “Csalódottak vagyunk, ezt kár lenne tagadni” – mondta az elnök. “De 2008 sokkal keserűbb volt: akkor Felipe Massa világbajnokként haladt át a célvonalon, mégsem ünnepelhettünk.”

“1997 óta, 2005 és 2009 kivételével a Ferrari nyert vagy veszített az utolsó versenyen. Az ellenfelek (Williams, McLaren, Renault, Red Bull) mindig változnak, csak a Ferrari állandó.” Montezemolo a vacsorán leszögezte, hogy a politikai karrier helyett a Ferrarinál végzett munkájára szeretne koncentrálni, ahol bőven van tennivalója.