A Tony Fernandes vezette Team Lotus kész visszavonulót fújni a Lotus Renault GP miatt, amely már be is mutatta 2011-re tervezett fekete-arany festését. Eredetileg a “régi” Lotus is hasonló fényezéssel akart nekifutni a következő idénynek, most mégis elképzelhető, hogy marad az idén megismert zöld színvilágnál.

Mike Gascoyne gyors felmérése is azt mutatta, hogy a szurkolók nem feltétlenül ragaszkodnak a legendás megjelenéshez, 77 százalékuk a jelenlegi festésre szavazott, csak 15 százalékuk mondta azt, hogy az autó igenis legyen fekete. “Elég meggyőzőnek tűnik” – fogalmazott Gascoyne.

A két Lotus közötti csata még csak most indul be igazán, Riad Asmat, a Team Lotus vezérigazgatója bejelentette, hogy a londoni legfelsőbb bíróságra viszi a névvitát. “Szerintem úgy lesz igazságos, ha a bíróság szépen elmagyaráz mindent mindenkinek” – mondta Asmat.