Annak ellenére, hogy az újoncnak jól sikerült a bemutatkozó éve a Williamsnél – Brazíliában még a pole pozíciót is meg tudta szerezni – Pastor Maldonado kedvéért a csapat elengedte.

Azóta hírbe hozták már a Force India csapatával és szóba került egy tartalékos pilótai poszt is a Mercedesnél.
Bár nem nagyon válogathat, Hülkenberg nincs elkeseredve és azt állítja, nincs benne rossz érzés, amiért a Wlliams úgy döntött, hogy elküldi.

“Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak a három nagyszerű évért.” – írja honlapján. “Persze szomorú vagyok, hogy az együttműködésnek vége szakadt, de örülök, hogy ide tartozhattam.”

“Biztos vagyok benne, hogy 2011-ben is a mezőny tagja leszek. Bár még nincs új szerződésem, remélhetőleg ez hamarosan megváltozik.”

Elmondta, hogy a tapasztalat hiánya hátrányt jelentett számára az évad elején, de a szezon közepétől sokat fejlődött.
Barrichello példája rádöbbentett, hogy mennyire fontos a tapasztalat ebben a szakágban. Rubens volt az eddigi legerősebb csapattársam, hálás vagyok, hogy mellette dolgozhattam. Sokat segített a fejlődésemben.”

“Mindketten nagyon ambiciózus pilóták vagyunk, ezért természetesen egész évben azért hajtottunk, hogy legyőzzük egymást. Ennek ellenére összhangban dolgoztunk, ami előrevitte a csapatot.
Az utolsó versenynapon sisakot cseréltünk, amikre mindketten írtunk valami személyeset. Remélem Rubens még sokáig marad a Forma-1-ben, a legjobbakat kívánom neki!”