A Japán Nagydíj után újra örülhetnek a Saubernél, a svájci csapat Koreában is dupla pontszerzést ért el. A pilóták nagyon nehéznek érezték a versenyt, Kamui Kobayashit kis híján ki is ütötte Adrian Sutil, de sikerült eljutniuk a célvonalig.

“Nyilván elég fura nap volt ez a halasztott és a biztonsági autó mögötti rajttal, de felőlem rendben volt ez így, mert az elején még a safety car mögött is alig láttam valamit. A rossz látási viszonyok és a gyenge tapadás jelentette ma a legnagyobb gondot” – magyarázta Kobayashi.

“Amikor Adrian Sutil támadott, a belső íven maradtam, nem húzódtam oldalra. Láttam a tükörben, úgy tűnt, hogy nem tud majd lefékezni. Összekoccantunk, de szerencsére nem sérült meg nagyon az autóm, folytatni tudtam. Az utolsó körökön megint nagyon rossznak találtam a látási viszonyokat, ezúttal nem a vízfelverődés, hanem  a sötétedés miatt” – tette hozzá a 8. helyen beérő japán.

“Örülök, hogy újra pontot szereztem. Nem volt könnyű követni a mai történéseket. Szerintem jó döntés volt elhalasztani a startot. Elég korán átmeneti esőgumira váltottam, visszatekintve igazából túl korán, nehéz volt a pályán maradni, de sikerült, ahogy a körülmények javultak. A száradó pályán a gumik elfogytak a végére, de szerintem mások is ugyanígy voltak ezzel. Adriannal (Sutil) szemben nem igazán tudtam védekezni, mert a tükröm olyan koszos volt, hogy nem is láttam. A rádióból tudtam, hogy ott van, de csak akkor láttam, amikor mellettem volt már. Szerintem a sötétedés a határon volt, de én még elég jól láttam” – mesélte a nagydíj után Nick Heidfeld.

A Heidfelddel és Kobayashival is kakaskodó Sutilt a versenybírók a futam után megbüntették.