Robert Kubica tavalyi Renault-hoz szerződése első pillantásra rossz lépésnek tűnt, hiszen a 2005-6-os bajnoki alakulat az elmúlt években egyre gyengébben teljesített, a tetejébe pedig alapjaiban rázta meg a csapatot a 2008-as Szingapúri Nagydíjon megrendezett baleset napvilágra kerülése.

A csapat azonban új kézbe került, vezetését átszervezték, és az autó is versenyképesebbé vált, Kubica pedig amikor csak lehetett, kihozott belőle mindent, az év egyik legjobban teljesítő pilótája a lengyel. A Renault technikai igazgatója szerint csakis a csapat munkáján múlik, hogy Kubica világbajnok legyen.

“Ha csak egy félig is bajnoki esélyes autót adunk neki, meg is szerzi a címet. Nem mindenki mondhatja ezt el a pilótájáról! Egyértelműen úton van a világbajnokság felé. Ő az egyik olyan csúcspilóta, akinél tudni lehet, hogy ha az autó nincs a mezőny élén, az nem rajta múlik, hanem csakis az autón” – magyarázta a BBC-nek James Allison.

“Nem csak hihetetlenül gyors, de nyugodtan számítani lehet rá, hogy amikor kell, akkor meg is futja a gyors kört. Tudhatjuk, hogy nyomás alatt sem fog hibázni, körről körre jó tempót hoz. Sokat vár el mindenkitől, pozitív, követel, hajt, de ő is ugyanúgy kiveszi a részét a munkából.”

“Egy ilyen csúcspilóta nagyon jó alapot ad a munkához – ebben a tekintetben hasonlít Fernandóra (Alonso), de még nála is intenzívebb, teljesen belemerül a versenyzésbe, bajnok akar lenni.”