Bár az idei év folyamán többször is felmerült, hogy a Red Bull Sebastian Vettelt Mark Webber elé helyezi – a két versenyző törökországi ütközése után a közvéleménnyel ellentétben az ausztrált tartották hibásnak, Silverstone-ban Webber autójáról leszerelve Vettelnek adták az új fejlesztésű első szárnyat -, a német ifjonc a pontok tekintetében az ausztrál mögött áll.

A Belga Nagydíj után Webber már utalt arra, hogy ideje lenne, ha mögé állnának, de az azóta lezajlott versenyeken Vettel rendre előtte végzett, felzárkózott, hátránya 14 pontra csökkent. A Red Bull csapatfőnöke azt mondja, hogy nem is áll szándékukban kiemelni egyik vagy másik versenyzőt, a hajrában is egyenlő esélyekkel küzdhetnek a címért.  

“Ahogy már máskor is mondtuk, szerintünk nem helyes egyik pilótát a másik elé helyezni. A csapat egyenlően fogja kezelni őket.”

“Nagyon-nagyon nehéz lesz, de mindkettejüknek jó esélye van a címre. Óriási, hogy még most is két pilótánk áll harcban a bajnoki címért, mi mindkettejüknek meg is adunk mindent, hogy nyerhessenek” – ígérte Christian Horner.

A Red Bull-főnök a jövő hétvégi koreai kilátásokról felemásan nyilatkozott:

“A pályára tekintve azt kell mondjam, hogy a versenynaptár leghosszabb egyenesével rendelkező szektor elég nehéz lesz a mi csomagunkkal. De aztán a második és harmadik szektorban a kanyarok és a gyors ívek már jobban feküdhetnek az autónknak. Az erősségeinket és gyenge pontjainkat figyelembe véve most is versenyképesek lehetünk, persze semmit nem lehet biztosra venni. Keményen kell dolgoznunk.”