A német Bild a hét elején közölt interjút Felipe Massával, aki a Ferrarin belüli pozíciójáról beszélt. A brazil állítólag azt mondta, hogy ő nem lesz másodhegedűs Fernando Alonso mögött, “nem lesz második Rubens Barrichello”.

A Ferrarinál a Schumacher-korszakban hátvédnek beosztott veteránt megkérdezték Japánban, hogy mit is gondol Massa nyilatkozatáról, de Barrichello úgy reagált, hogy honfitársa egyben a barátja is, biztosan nem mondott volna ilyesmit.

Suzukában maga Massa is megerősítette, hogy ezeket a szavakat az újságíró adta a szájába.

“Az újság tette bele Rubinho nevét. Én nem mondtam ilyet. Beszéltem ma az újságíróval és bocsánatot is kért. Nem titkolom, hogy mit mondtam, de ezt biztosan nem. Bosszantott, hogy ez került nyomtatásba, mert nem valami jó olyat olvasni, aminek nincs köze a valósághoz. A kérdés az volt, hogy elfogadnám-e, hogy második számú versenyző legyek, én pedig azt válaszoltam, hogy nem, mert a győzelemért versenyzek” – magyarázta a brazil, aki azt azonban nem cáfolta, hogy az idei évre elfogadta Alonso segítőjének szerepét.

A spanyol egyébként szintén nem vette komolyan Massa állítólagos nyilatkozatát, szerinte csak megpróbálnak viszályt szítani a Ferrarinál a bajnoki hajrában.

“Nem hiszem, hogy idegeskedünk majd azon, hogy mit ír egy olyan lap, amelyik az egyik bajnoki esélyes országában jelenik meg” – utalt Sebastian Vettelre és Németországra Alonso.