A rosszul sikerült Olasz és Szingapúri Nagydíj után Lewis Hamilton bajnoki favoritból üldözővé vált, négy futammal a vége előtt csak a harmadik helyen áll. A hétvégi Japán Nagydíjra ennek ellenére nagyon lelkesen készül, hiszen az egyik kedvenc pályáján versenyezhet majd.

“Az első két Japán Nagydíjamat Fujiban tartották. Bár jó pálya, tavaly Suzukába megérkezve azonnal világos lett számomra, hogy ez a világ egyik legjobb pályája! Igazi versenyzői pálya, precíznek kell lenni, nem lehet hibázni. Nincsenek bukóterek, közel vannak a korlátok, minden hiba sokba kerülhet” – magyarázta a mclarenes.

“Óriási múltja is van Suzukának. Én mindig is Senna és Prost versengését kapcsoltam hozzá. Persze korábban csak a tévében láttam, nagyon izgalmas élmény volt először végigsétálni a pályán, tudni, hogy ugyanazon az aszfalton állok, ahol ez a két óriás összecsapott” – tette hozzá.  

A korábbi hibák ellenére Hamilton nem kíván változtatni a hozzáállásán, sőt még keményebben küzd majd, hiszen csak így van esélye felzárkózni:

“Suzukában még elintézetlen dolgom van. Igyekeztem tavaly, de az autónk nem volt elég gyors. Idén nem fogom vissza magam, jó eredmény kell, hogy újra esélyem legyen a címre, csakis erre koncentrálok, onnantól, hogy péntek délelőtt beülök az autóba. Nem fogom vissza magam, itt van a harc ideje!”