Kicsit sarkított ugyan a címben szereplő megállapítás, mert ahányféle pontrendszer és aktuális állás, annyiféle taktikát dolgozhatnak ki a csapatok – alapvetően mégis igaz. Négy futam van hátra az idei világbajnokságból, ennek apropóján kiszámolták, hogy mi lenne az állás a 2003 előtti, a 2003-2009-ig érvényes pont-, illetve a Bernie Ecclestone által javasolt éremrendszerrel.

Az első öt sorrendje minden esetben ugyanaz lenne, csak a köztük lévő különbségek változnának: idén egy győzelem választja el az első és ötödik helyezettet, a tavalyi szezon végéig érvényes rendszerrel egy második hely lenne a különbség, míg a 2003 előtti szisztémában már egy győzelemre és egy ötödik helyre is szüksége lenne Jenson Buttonnak ahhoz, hogy utolérje Mark Webbert.

Az Ecclestone-féle éremrendszerben, amelyet már 2009-ben be akartak vezetni, a legtöbb győzelem döntene a világbajnoki címről, a további helyezésekről a pontok határoznának. Ez alapján is Mark Webber lenne az élen, mert ugyan Fernando Alonsóhoz hasonlóan négy győzelme és két második helye van, ám a dobogó harmadik fokán is kétszer állt, miközben Alonso csak egyszer.

2010-es állás (25-18-15-12-10-8-6-4-2-1):
1. Mark Webber 202 pont
2. Fernando Alonso 191
3. Lewis Hamilton 182
4. Sebastian Vettel 181
5. Jenson Button 177

2003-2009 (10-8-6-5-4-3-2-1):
1. Mark Webber 80
2. Fernando Alonso 77
3. Lewis Hamilton 75
4. Sebastian Vettel 74
5. Jenson Button 72

2003 előtt (10-6-4-3-2-1):
1. Mark Webber 64
2. Fernando Alonso 63
3. Lewis Hamilton 59
4. Sebastian Vettel 54
5. Jenson Button 52

Éremrendszer:
1. Mark Webber 4 győzelem, 2 második hely, 2 harmadik hely
2. Fernando Alonso 4 győzelem, 2 második hely, 1 harmadik hely
3. Lewis Hamilton 182 pont, 3 győzelem
4. Sebastian Vettel 181 pont, 2 győzelem
5. Jenson Button 177 pont, 2 győzelem