Bár a szabadedzések alapján úgy látszott, hogy a Red Bull házon belül vívhatja a versenyt vasárnap, a Szingapúri Nagydíj időmérőjén nem jött újabb pole, és főleg nem teljes első sor. A bajnoki éllovas Mark Webber csak az ötödik helyről rajtol, a bajnoki küzdelem “esélytelen” esélyese, Sebastian Vettel pedig a második rajtkockából kezd.

A csapatnál egyáltalán nincs még pilótasorrend, szabad a küzdelem:

“Monza nem változtatott semmin. Markot és Sebastiant is támogatjuk, mint mindig. Szabadon versenyezhetnek. Amíg valamelyikük matematikailag ki nem dől az esélyesek közül, nem fogunk beleszólni” – szögezte le a csapattulajdonos, Dietrich Mateschitz.

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko utalt arra, hogy ha az Olasz Nagydíjon Vettel gyengébben szerepelt volna, más lenne a helyzet, de egyelőre továbbra is esélyesként számolnak vele. Az osztrák szerint a fiatal németnek arra sincs szüksége, hogy mentálisan erősítgesse őt a csapat.

“Ha Mark győzött volna Monzában, Sebastian pedig kiesik, akkor beszéltünk volna erről, de nem ez történt.”

“Vettelnek nincs szüksége különleges támogatásra, másoknál talán jobban elkelne ez. Tudja, hogy az egyik legjobb autóban ül, és nagyon igyekszik, ennyi” – utalt a német hibára a szakember.

Marko a riválisokról is beszélt: “A puszta sebesség tekintetében Jenson talán nem ér fel a többiekkel, de kiváló stratéga és taktikus. A Ferrari a hullámzó teljesítménye miatt igazából nem lehetne már versenyben, de Alonsót sosem szabad leírni, nem adja fel addig, amíg a legkisebb esélyt is látja.”