Lewis Hamilton az Olasz után a Szingapúri Nagydíjon sem szerzett pontot, a mclarenes a 36. körben ütközött egyik legnagyobb vb-ellenfelével, Mark Webberrel és kiesett. Ugyan a versenybírók vizsgálták az esetet, végül mezei versenybalesetnek minősítették – az is volt -, így az ausztrál nem kapott érte büntetést.

Hamilton arcáról sok mindent le lehetett olvasni, miután visszaért a bokszba, csak azt nem, hogy nyugodt lenne. Végül higgadtan értékelt: “Láttam, hogy Mark hibázott és hogy feltartja egy lekörözött, úgy éreztem, elmehetek mellette a hetes kanyarban” – emlékezett Hamilton. “Azt hittem, van elég helyem, hogy megelőzzem.”

“Nem láttam őt és befordultam, hagytam elég helyet, a következő pillanatban pedig kaptam egy ütést. Nem tudom, mi történt, meg kell néznem a visszajátszásokat, hogy tisztán lássak. Húsz pont már komoly hátrány négy versennyel a vége előtt, le kell hajtanom a fejem és bíznom valamiben.”

Hamilton csapattársa, Jenson Button beért a célba, de a futam végén nem tudott mit kezdeni a csaknem teljes versenytávot azonos gumikkal végigcsinló Webberrel. “Ezen a versenyen nem sokat tehettem” – így Button. “Valami volt a hátsó stabilitással. Ha képtelenek vagyunk utolérni egy Red Bullt, amelynek abroncsaival harmiccal több kör van, az jól mutatja, hogy egyébként mennyire erősek.”

“Nyugodtan utazunk Japánba, hasznos fejlesztésekkel készülünk a versenyre, már itt is be akartuk vetni őket, de megbízhatósági okok miatt végül nem tettük. Még versenyben vagyok a bajnoki címért, az utolsó pillanatig küzdeni fogok. Lewis balesete is mutatja, hogy a stabilitás mennyire fontos, de most már dobogóra kell kerülnöm.”