A szingapúri utcai pálya 10-es kanyarja, a “Singapore Sling” névre hallgató sikán már a helyszín bemutatkozóévében, 2008-ban gondot okozott, akkor Giancarlo Fisichella autóját dobta meg úgy, hogy az olasz Force Indiája a falba csapódott, az azóta kicsit átépített, ívesebbre vett kanyarkombináció pedig ezen a hétvégén is szedett már áldozatot: Adrian Sutil a kerékvetőn ugratott, majd a landolásnál eltörte az autó bal első felfüggesztését.

Lewis Hamilton egészen felháborítónak találja a sikánt.  

“Szerintem csak rontottak vele a pályán. A sikán talán a legrosszabb kanyar, amivel eddig a Forma-1-ben találkoztam. Egyszerűen nevetséges! Tavaly is szűk volt, mostanra pedig még veszélyesebb. Már láttunk is egy autót ugratni, azt hiszem Adrian Sutil volt.”

“250 felett érünk a kanyarhoz, onnan kell fékezni. Ha valami baj történik, valakinek elromlik a fékje és rámegy az ottani kerékvetőre, abból csúnya baleset lesz” – magyarázta a tavalyi szingapúri győztes.

Hamilton csapattársa, Jenson Button az ötödik kanyarra panaszkodott, a címvédő szerint a nehezen száradó felület miatt nagyon nehéz jól bevenni.
 
“Szerintem az 5-ös kanyar a legproblémásabb. Újraaszfaltozták, erősen kifelé lejt, amikor befordul az ember, nagyon könnyen kitör az autó hátulja, elég irányíthatatlan lesz. Elég nehéz kanyar, főleg, hogy ott még víz is megmarad az aszfalton” – panaszolta az angol.