Az Olasz Nagydíj hétvégéjén röppent fel a paddockban, hogy a sereghajtó Hispania komoly bajban lehet, a kiscsapat a motorszállító Cosworth-nek sem tud fizetni, így akár azonnal összeomolhat. A HRT csapatfőnöke, Colin Kolles most cáfolta a híreket.

Olaszországban tárgyaltunk a költségvetésünkről, rábólintottak. Még teljesülnie kell néhány feltételnek, de nincs ok az aggodalomra. A motorokat az idény végéig kifizettük. Szerintem jobb helyzetben is vagyunk, mint mások” – mondta a román-német szakember a francia L’Equipe-nek.

“Majd meglátjuk, ki csinálja végig az idényt és ki nem, meglátjuk, ki lesz ott jövőre a rajtrácson. Mókásnak találom ezeket a pletykákat. Amikor a Midlandhez kerültem (2006-ban), mindenki azt gondolta, hogy nem éli túl a csapat. Ugyanez volt a Spykerrel és a Force Indiával, de a csapat még mindig létezik” – utalt korábbi alakulatára Kolles.

A csapat egyik technikai vezetője, Jacky Eeckelaert egy másik interjúban a HRT jövőjével kapcsolatos hírekre reagált, igaz, tulajdonképpen mind az F1-ből kihagyott spanyol Epsilon Euskadival való összeolvadást, mind a Toyota-csapat maradékának átvételét kizárta:

“Kényes kérdés ez. Az igaz, hogy felvettük a kapcsolatot a Toyotával, de nem hiszem, hogy lesz belőle valami 2011-re. Ami az Epsilon Euskadival való összeolvadást illeti, erről én nem tudok” – mondta.