A tifosók megkapták, amire vágytak: a Ferrari 2006 után újra győzni tudott Monzában, Fernando Alonso megnyerte a 2010-es Olasz Nagydíjat. A második Jenson Button, a harmadik Felipe Massa lett.

Button kiválóan eljött a rajtnál, Alonso Massával küzdött, Hamilton is próbálkozott a két Ferrarival, de a második sikánnál túl közel ment Massához, aki a fordulásnál eltörte a jobb első felfüggesztését, a mclarenes ki is esett azonnal.

A rajtnál Rosberg, Kubica és Hülkenberg ragyogóan tört előre, míg Vettel egy, Webber pedig öt helyet esett vissza, rosszul startolt. A futam kezdete után a világbajnoki éllovas kiszállt, a második pedig csak az utolsó előtti pontszerző helyen a 9. pozícióban autózott.

Az első körökben Button, Alonso és Massa azonnal elszakadt a mezőnytől, az első hármast  Rosberg, Kubica, Hülkenberg, Vettel, Webber, Schumacher és Sebastien Buemi követte a pontszerző helyeken.

A 21. körben a Red Bullnál újra munkába állt a technika ördöge, Vettel motorproblémával küszködött, Webber át is vette a 7. pozíciót tőle. A német végül magára talált, maradt a 8. helyen.

A pontszerző helyeken nagyon hosszú ideig nem történt semmi változás, mindenki hosszú etapot vállalt a lágy gumin. A kerékcseréket Kubica kezdte a 34.körben, utána két körrel Rosberg és Webber állt ki, de az ausztrál nem tudott pozíciót nyerni, azonban nem sokkal később megelőzte a renault-s lengyelt.

A 37. körben ment ki a vezető Button, míg a ferrarisok kint maradtak – Alonso egy körrel később csak hajszállal, de a mclarenes elé ért vissza a saját kiállása után. A hazai közönség előtti győzelem felé autózó spanyol a lekörözések során lassan le is szakította magáról a címvédőt.

Webber előrelépése jó időre elakadt Nico Hülkenberg miatt, ugyanis a williamses német az első sikánt levágva maradt az ausztrál előtt, aki egy darabig arra várt, hogy a vélt szabálytalanság miatt az újonc átadja neki a pozíciót, a versenybírók azonban nem léptek az ügyben. Webber az 50. körben előzte meg aztán Hülkenberget.

Míg a pontszerző helyeken szinte mindenki kereket cserélt, Sebastian Vettel egészen az utolsó körig, maradt a lágy gumikon, és amikor a végül kiállt, vissza is tudott térni ugyanoda, ahol előtte állt, azaz a negyedik helyre.

A futam végeredménye hollywoodi forgatókönyvhöz méltóan alaposan összerázta a Spában széthúzódott bajnoki élmezőnyt: Webber újra az élre állt (187 pont), Lewis Hamilton öt egységgel mögötte a második, Alonso fellépett a harmadik helyre (166 p), szorosan mögötte pedig Button (165 p) Vettel áll (163 p).

A világbajnokság két hét múlva már Ázsiában, a villanyfényes Szingapúri Nagydíjjal folytatódik.

Olasz Nagydíj, Monza, 2010.09.12.