A Forma-1-es csapatok szervezete, a FOTA Spában a téli tesztekről tárgyalt. Azt már a hétvégén is lehetett tudni, hogy egy bahreini teszt beiktatását tervezik, a FOTA elnöke, Martin Whitmarsh pedig most azt is megerősítette, hogy négyről hatra fogják növelni a tesztek számát.

“Megegyeztünk, hogy hat teszt lesz télen, az utolsót pedig valószínűleg Bahreinben tartjuk, de ez még nem végleges. Én személy szerint szeretnék minél több tesztet, de tiszteletben tartom azt is, hogy egyes csapatok küszködnek. Biztosítanunk kell, hogy a kiscsapatok számára is költséghatékony legyen” – mondta a McLaren-főnök a Reutersnek.

“De legalább hat téli tesztünk lesz, ez is előrelépés. Az idény alatti tesztekről még nem tudtunk megegyezni. Én szeretnék pár tesztet (a szezon közben is), de így is haladtunk. Hat teszt már több, mint a korábbi években volt” – tette hozzá.

A csapatok az első “téli” tesztet közvetlenül a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat követő napokban tartják majd a Yas Marina pályán, ekkor próbálják ki első ízben a Pirelli új gumijait is. Whitmarsh az idény közbeni tesztekkel kapcsolatban nem mondott konkrétumokat, de talán Bernie Ecclestone korábbi felvetése, miszerint a nagydíjakat követő hétfőn tesztelhetnének a csapatok, látszik a legjárhatóbb útnak.