A 2009 őszén a Lotust utólag, szeptemberben emelte be az FIA a 2010-es Forma-1-es mezőnybe, de a sietve összerántott csapat így is az idény legjobb újonca eddig. A technikai főnök, Mike Gascoyne elégedett a szezonnal, de 2011-től még többet vár.

“Ma egy éve sétáltunk körbe először a gyárban, csak hárman voltunk” – mondta pénteken a mérnök. “Mostanra 220-an vagyunk. Bízunk benne, hogy jövőre jobban teljesíthetünk, egyértelműen erre koncentrálunk már. Természetesen továbbra is fontos, hogy megőrizzük a 10. helyet a konstruktőri küzdelemben, sokkal hogy új csapatként megtegyük a következő lépést, felzárkózzunk a régiekhez, tisztán küzdhessünk ellenük.”

“Már az hatalmas eredmény volt, hogy eljutottunk a rajtrácsra, de csak egy idényig vagyunk új csapat, a következő évben már nem. Forma-1-es csapat vagyunk, úgy is kell teljesítenünk, ezért már a jövő évi autóra koncentrálunk” – magyarázta Gascoyne.

Bár magát a kasztnit is sietve építette a nagy nevet feltámasztó kiscsapat, a technikai főnök szerint leginkább a külső gyártóktól származó alkatrészekkel voltak gondjaik idén.

“A sebességváltó és a hidraulikai rendszer volt a leggyengébb pontunk. Nem volt elég forrásunk arra, hogy mindent kijavítsunk, némelyik szállító pedig nem végezte úgy a munkáját, mint kellett volna. Persze nem kifogásokat kell keresni, egyszerűen jól kell tenni a dolgunkat – és azt hiszem, ezt is tesszük.”

A csapatnak ma egyébként jó esélye lesz erősíteni a csapatbajnokságban birtokolt 10. helyén, hiszen Heikki Kovalainen a 13. rajtkockából kezdi a futamot, így pár helyet javítva még az eddigi legjobb eredményüket, a melbourne-i 13. helyet is könnyedén túlszárnyalhatja.