James Allen, ismert szakíró (az FIA hivatalos moderátora az interjúkon) utánajárt, mennyit keresnek a Forma-1-es sztárok. Mint blogjában írja, egy magazin kérte fel az információk beszerzésére, és bár ilyen után még nem kutatott, azért belefogott.

A Red Bullosoknak hajtani kell a pénzért

A Red Bull-osoknak hajtani kell a pénzért


Allen információi szerint a Forma-1-es pilóták fizetését általában 70 százalék alapbér és 30 százalékos bónusz alakítja ki. Utóbbit a győzelmek, a dobogók, a bajnokság végeredménye adja. Ez alól kivétel a Red Bull, amely még inkább eredményorientált, 40 százalék alap mellett 60 százalékos bónusz szerepel a pilóták szerződésében.

Sebastian Vettel és Mark Webber nagyjából azonos, 3,5 millió eurós (980 millió forint) alapbérért versenyeznek, amit egy, az ideihez hasonló – sok jó eredményt mutató – idényben meg is duplázhatnak.

A korábbi szakkommentátor szerint Lewis Hamilton nagyon jó szerződést kötött, hiszen a 2007-es bemutatkozása után, még a bajnoki címe előtt öt évre elkötelezte magát. Mindez még a gazdasági válság kirobbanása előtt volt, így nem meglepő az 50 millió eurós (14 milliárd forint) végösszeg.

Szintén nagyon sokat keres Fernando Alonso is. Allen információi szerint nagyjából évi 12-15 millió eurót (3,3-4,2 milliárd forint) kereshet, de azt az informátorok sem tudták, hogy ez csak a Ferraritól érkezik-e, vagy a Santendertől is kap közvetlenül pénzt.

Ki tudja mennyit ért az aláírás a Santandernek

Ki tudja, mennyit ért az aláírás a Santandernek


Felipe Massa nemrég hosszabbított szerződést a Ferrarival, amely újabb két évre az olasz csapathoz köti. Jelenlegi szerződése állítólag évi 12 millió eurót juttat a brazilnak. Ne feledjük, azt 2007-ben írták alá, míg a kétszeres bajnok Alonsóét a válság közepén, és nem tudni, mennyit tesz hozzá esetleg a Santander, hiszen más források 25 milliós fizetésről beszélnek.

Jenson Button 8 millió eurót (2,2 milliárd forint) keres a McLarennél, ahová világbajnokként érkezett a Brawntól. Ez az összeg 5 millióval magasabb, mint amit a jelenleg Mercedesként ismert istállónál keresett és nagyjából megegyezik azzal, amit akkor kapott, amikor még a Honda állt a csapat mögött.
 
Michael Schumacher fizetése nehéz ügynek bizonyult – írta Allen. A Mercedes tartja magát ahhoz, hogy nem fizet annyit, mint a Ferrari korábban, azaz évi 25 millió eurót, de a neve segített megtölteni szponzorokkal az ezüst autókat, így Allen szerint valószínű, hogy legalább évi tízmilliót (2,8 milliárd forint) azért átutalnak neki.

E lista szerint a legjobban fizetett Forma-1-es pilóta Kimi Räikkönen, aki nincs is az F1-ben már. A finn 17-19 millió eurós (4,7-5,3 milliárd forint) lelépési pénzt kapott a Ferraritól idénre, hiszen még élő szerződése volt a csapattal, ahol korábban 34 millió eurót keresett.

Allen szerint a Citroën évi tízmillió eurót fizet neki, így a megegyezés szerint a Ferrarinak csak a maradékot, 7-9 milliót kell átutalni. Más információk szerint a Citroëntől semmit nem kap, a Red Bull bérli neki az autót és az energiaitalos cég ad neki eredménytől függően maximum évi 1,2 millió eurót. 

Persze ezt a listát is, mint az összes többit, kétkedéssel érdemes fogadni, hiszen az Auto Motor und Sport összeállításán egészen más összegek is szerepelnek.