A Mercedes kivált a McLarenből és saját nevén folytatta Forma-1-es szereplését 2010-től, miután megvásárolta a Hondából született Brawn GP-t, amely 2009-ben mindkét bajnoki címet elhódította. Csakhogy az eredmények nem olyanok, mint amit vártak.
 

Tavaly világbajnok volt a csapat

Tavaly világbajnok volt a csapat


A csapat 180 ponttal van lemaradva a bajnokságban az élen álló Red Bull mögött, legjobb eredményeiket Nico Rosberg szállította, aki háromszor felállhatott a dobogó legalsó fokára. Norbert Haug, a csapat sportigazgatója ragaszkodik hozzá, hogy hamarosan újra győznek majd.

“Természetesen – ahogy már sokszor kifejtettem – nem ott állunk, ahol szeretnénk, de a Forma-1-ben ez igen gyakran előfordul” – mondta Haug. “Már elég hosszú ideje itt vagyok, Ross Brawn még régebb óta, de legtöbb időben csak fejlesztesz és próbálod utolérni a többieket.”

“A csapatnak megvan a szakértelme, tavaly megnyerték a világbajnoki címet. Jelenleg ehhez még nem vagyunk elég jók, ez világos, de teljesen biztos vagyok benne, hogy hamarosan előre lépünk, és a legjobbat hozzuk ki a helyzetből.”

Haug szerint a legtöbbször csak üldöz a csapat

Haug szerint a legtöbbször csak üldöz a csapat


“Mindannyian nyerni akarunk, ahelyett, hogy csak pontokat gyűjtenénk, ez biztos. De ha megnézzük a történelmünket az első versenyünktől a Forma-1 új korszakában, mi majdnem minden harmadik versenyt megnyertünk, hamarosan visszatérünk ehhez a ritmushoz. Biztos vagyok benne.”

Haug ugyanakkor hangsúlyozta, bár az eredmények egyelőre nem megfelelőek, a csapat élvezi a Mercedes-gyár támogatását, hiszen még mindig úgy vélik, hogy jó befektetés.

“Drasztikusan csökkentettük a költségvetésünket” – mondta. “Így még mindig a Forma-1-ben vagyunk, miközben más gyártók már nem, szóval még mindig hisszük, hogy ez egy remek lehetőség, tehát a dolgok pozitívan állnak. Az eredmények nem jók.”

Haug azt is kifejtette, a csapatnak a Mercedes-gyárról kell példát venni, amely az autóipari válságot átvészelte, sőt ha lehet, még erősebben került ki belőle.