Brawn szerint már nem lehet időben elkészülni

Brawn szerint már nem lehet időben elkészülni


2010-re három új csapattal bővült a Forma-1, miután csatlakozott a Virgin Racing, a Hispania Racing és Lotus a sorozathoz. Ugyanakkor a Nemzetközi Automobil Szövetség eredetileg négy rajtengedélyt adott ki, de a USF1 a hangos bejelentések ellenére sem tudott elegendő pénzt összeszedni, hogy autót építsen és rajthoz álljon.

Az FIA azonban nem tett le arról, hogy 13 csapat szerepeljen a bajnokságban, és több jelentkező is akad, aki beszállna. Várhatóan ebben a hónapban nevezik meg, melyik csapat készülhet a 2011-es idényre.

Ross Brawn szerint viszont nincs szükség 13. csapatra, sokkal inkább arra kellene összpontosítani, hogy a meglévőket megtartsa a Forma-1.

A pilóta a főszponzor?

A pilóta a főszponzor?


“Úgy vélem, hogy most már kezd nagyon késő lenni” – mondta a Mercedes GP technikai vezetője. “Mi már jó ideje dolgozunk a jövő évi autónkon. Komoly összegeket és erőforrásokat mozgosítottunk ennek érdekében.”

“Úgy gondolom, lehetséges rövidebb idő alatt autót építeni, néhány csapat bizonyította már ezt, de ez nagyon nehéz. Szóval szerintem, nagyon csekély az esélye, hogy egy csapat időben elkészüljön a jövő évre” – mondja Brawn, aki más indokot is tud a jelenlegi 24 autós mezőny mellett.
 
“Szerintem szép egészséges rajtrácsunk van most. Huszonnégy autó megfelelő, és nem hiszem, hogy katasztrófa lenne, ha nem jönne a 13. csapat. Amit tennünk kell, hogy megtartsuk azokat a csapatokat, akik most velünk vannak.”

Vélhetően a Lotus és Virgin elég tőkével rendelkeznek a folytatáshoz, de a HRT-ről ez nem feltétlenül igaz, a csapat működési költségeihez a pilóták által hozott pénzek is hozzájárulnak. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a Sauber autóit sem lepik el a szponzorok logói.

Az új jelentkezők között szerepel a tavaly is pályázó Stefan GP, míg az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve saját csapattal indulna.