A szezonkezdet előtt még a szakértők közül sem sokan fogadtak volna arra, hogy Jenson Button tartani fogja a lépést Lewis Hamiltonnal a McLarennél, azt pedig még ennél is kevesebben gondolták, hogy a címvédő verni fogja a wokingi csodagyereket. Márpedig ez a helyzet: négy futam után Button két győzelmet tudhat magáénak, vezeti a bajnokságot, míg Hamilton 11 pont hátránnyal csak a harmadik.

A Kínai Nagydíj után Hamilton már őszintén méltatta csapattársa teljesítményét, és a csapatfőnök, Martin Whitmarsh is csak jókat tud mondani Buttonról.

“Számomra nem meglepetés a szereplése, úgy gondolom, hogy Jenson fantasztikus munkát végzett a csapatnál. Érett világbajnok, sok-sok tapasztalattal, egyértelműen tanult a karrierje nehéz időszakaiból. Nagyszerűen viselkedik a csapattal, kiválóan dolgozik együtt Lewisszal és ragyogóan teljesít a pályán” – mondta az angol az ITV-nek.

Többek szerint Button csak a mázlis gumiválasztásainak köszönheti a melbourne-i és a sanghaji győzelmeit, de Whitmarsh szerint ez butaság:

“Túl vagyunk négy futamon, amik közül kettőt ő nyert meg. Aki látta a versenyeket, nem mondhat mást, mint hogy teljesen megérdemelten győzött. Igazi pilótagyőzelmek voltak, olyan versenyek, ahol a pilóta számít igazán, ő pedig oda is tette magát!”