Új korszak indul a Brit Nagydíj történetében, csütörtökön avatják fel a többmillió fontos beruházással újjáépített pályát. Még András, a duke-i herceg is ott lesz az ünnepségen, jelenlétével hangsúlyt adva az új kezdetnek.

Sokáig kétséges volt a brit futam jövője, de hosszú alkudozás után Silverstone végül 17 éves szerződést kötött Bernie Ecclestone-nal, miután Donington Park bedobta a törülközőt.

“Voltak álmatlan éjszakák és stresszes pillanatok” – mondta a silverstone-i pályát birtokló BRDC elnöke, Damon Hill. “Úgy gondoljuk, hogy a jövő versenypályáját alkottuk meg, minden adott ahhoz, hogy egy klassz dolog legyen belőle.”

“Úgy hisszük, hogy a világ legnagyszerűbb pályája a miénk, foggal-körömmel küzdök azért, hogy ez így is maradjon.” Hill szerint a pilóták élvezni fogják az új vonalvezetést, még úgy is, hogy a Bridge-kanyar már nem része a 3,666 mérföldes (5900 méteres) versenyvonalnak.

“Nem vagyok biztos benne, hogy a pilóták valaha is elégedettek azzal, amit kapnak, de építettünk néhány kihívást jelentő kanyart és akadnak remek előzési pontok is az új vonalvezetésben.”