A Williams – szokásához híven – a téli tesztek idején viszonylag versenyképesnek látszott, azonban az idény során eddig nem mutatott sokat, hat pontot sikerült szerezniük, és bár mindig javulást ígérnek, az egykor szebb napokat látott csapat inkább visszacsúszni látszik.

Az idei évre a grove-i alakulathoz szerződött veterán, Rubens Barrichello azt állítja, hogy a csapatnál már tudják, min lehetne fejleszteni, de gyors előrelépést ő maga sem vár.
 
“Tudjuk, hogyan kell kezelni némelyik problémát. Nem hiszem, hogy hirtelen találunk egy másodpercet, de abban biztos vagyok, hogy az utolsó pillanatig fejleszteni fogunk. Sokat kell még dolgoznunk, hogy az időmérőn az első hat közé juthassunk. A verseny más tészta, ott megbízhatóságra van szükség és egyéb dolgokra. De ahhoz, hogy rendszeresen az első hat közé juthassunk, legalább fél másodpercet kellene javulnunk” – magyarázta az Autosportnak a brazil.

Barrichello, akit nem titkoltan a hatalmas tapasztalata miatt szerződtetett a csapat, nagyon örül neki, hogy őszintén beszélhet és hallgatnak is rá.

“Harmónia van a pilóta és a csapat között, nyugodtan mondhatom, hogy nem vagyok elégedett az eredményekkel, mert a csapat is ugyanígy van vele. De mennünk kell tovább. Sajnos még az én tapasztalataim mellett is mindig akadnak új dolgok, az ember folyamatosan tanul, ilyen az élet. De a csapat kész hallgatni rám, és ez nagyszerű. Tényleg az én döntéseimre hagyatkoznak, ami jólesik.”