Miközben Nico Rosberg a harmadik helyet szerezte meg a Mercedesszel a Kínai Nagydíjon, Michael Schumachernek meg kellett elégednie az utolsó pontszerző, azaz a tizedik pozícióval. Ez nagy különbség még akkor is, ha a hétszeres világbajnok kettővel több alkalommal járt a bokszban, mint csapattársa.

“Az egész hétvége nem alakult túl jól számomra – és én sem voltam jó” – ismerte el Schumacher. “Nem tehetek mást, újabb tapasztalatként kell értékelnem a történteket, koncentrálok a következő versenyre.” Schumacher nem érezte, mikor, milyen gumikat kíván a pálya. “Gumifronton nem végeztem túl jó munkát. A végére az intermediate abroncsok is elfogytak, szinte teljesen slickké váltak, alig tudtam kanyarodni. Jó mulatság volt Felipével gokartszerű csatát vívni, de reménytelen volt, hogy győztesen kerüljek ki az összecsapásból.”

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Schumacher a verseny elején kétszer is koccant Lewis Hamiltonnal, ezért autója nem volt teljesen rendben, Norbert Haug sportfőnök be is tudta ennek a szerényebb szereplést. Schumacher ugyanakkor tudja, nem nyújtott túl jó teljesítményt. “Tanulnom kell belőle, legközelebb majd jobb leszek.”

Schumacher szerint kár lenne csodát várni a Spanyol Nagydíjon érkező, radikális újdonságcsomagtól. “A konkurencia is oda fogja tenni magát” – zárta nyilatkozatát a Kínába magángép helyett normál légitársasággal érkezett, és a légtérzárlatok miatt így nehéz helyzetbe került Schumacher.

Kritizálta a németet Niki Lauda is, kiemelve, hogy különösen esős körülmények között tűnt gyengének a legenda. “Michael ugyanúgy szenvedett Rosberggel szemben, mint az időmérőn” – fogalmazott Lauda. “A mai gyenge teljesítmény volt tőle, pedig az ilyen körülményeknek a múlthoz hasonlóan segíteniük kéne neki. Keményen kell dolgoznia, ha előre akar lépni, mert jelenleg csak a középmezőny szintjén dolgozik.” Lauda ugyanakkor azt várja, hogy Schumacher a Spanyol Nagydíjra összekapja magát.