Fernando Alonso autójában a Maláj Nagydíjon megadta magát a motor, és a Kínai Nagydíj első szabadedzésén is ugyanígy járt, de nem aggasztja a helyzet.

 “Elvesztettünk egy motort ma, ami persze kellemetlen, mert azt szeretnénk, ha mindegyik rendben lenne. De tudtuk, hogy ez a motor már Bahrein után hibás volt, ezt cseréltük le akkor a verseny előtt, szóval annyira nem aggaszt a dolog. Számítottunk erre, talán nem most, de itt vagy Barcelonában, tudtuk, hogy szabadedzéseken tovább romlik majd. Erre számítottunk, csak a malajziai (hiba) volt meglepetés” – magyarázta a ferraris spanyol.

A pilóták egy évben nyolc friss motort használhatnak büntetés nélkül az idény alatt, Alonsónak már csak hat friss erőforrása maradt a hátralévő 16 versenyre, de a kétszeres világbajnok szerint még kezelhető a helyzet:

“A mostani állapot azt jelenti, hogy ezentúl péntekenként már csakis öreg motorokat használunk, de az időmérőre és a versenyre frissek kerülnek majd be, szóval nem lesz gond. Cseppet sem aggódom. Talán ha még további motorhibák jönnek, akkor kell majd elgondolkodnunk.”