2005 után 2010-ben a tervek szerint újra 19 futamból áll a Forma-1-es versenynaptár, de előfordulhat, hogy csak terv is marad, ugyanis a Koreai Nagydíj sorsa bizonytalan. A német Focus értesülése szerint nem biztos, hogy a dél-koreai fővárostól, Szöultól 400 kilométerre fekvő jongami pálya építése befejeződhet az október végére kitűzött futamig.

A pályát ezúttal is Hermann Tilke tervezte, de a szokásostól eltérően most a tulajdonképpeni építésben mindössze tanácsadói szerepben vesz részt. “Most először tartok tőle, hogy a pályám nem készül el időre” – idézte a németet a Focus.

A magazin úgy tudja, hogy az F1 ura, Bernie Ecclestone közvetlenül a két héttel ezelőtti Maláj Nagydíj után Koreába utazott, hogy személyesen tájékozódjon és döntsön a rendezvény sorsáról. Bár a jegyeket már két hete elkezdték árusítani az október 22-24-i hétvégére, a Focus szerint egyáltalán nem lehet kizárni, hogy a Koreai Nagydíjat egy évvel elhalasztják.