Igyekezett a lehető legjobban felkészülni a Forma-1-re a végül becsődölt USF1, az amerikai csapat két szállítókamiont is vásárolt, amelyekkel az európai versenyhelyszínek között szeretett volna mozogni. A járműveket a tavalyi világbajnok Brawn GP-től vásárolták, a teljes vételárral azonban adós maradt az istálló.

Emiatt a járműveket lefoglalták, az erről szóló határozatot a hitelező kérésére a londoni felsőbíróság hozta meg. A hitelező megbízottja mindkét kamiont feldobja az eBayre, így bárki licitálhat rájuk. Jelenleg az első aukció fut.

“Elkötelezett motorsportrajongóként nyugodtan mondhatom, hogy eddig ez a legérdekesebb lefoglalásunk” – írta közleményben David Carter. “A járműveket nemrég vásárolták a Brawntól, igazán különleges darabok.” Az aukció során csak az utánfutókra lehet licitálni, még nem festették át őket, az eredeti Brawn-fényezés látható rajtuk.