A kvalifikáció kezdete előtt tíz perccel eleredt az eső, ami a feje tetejére is állította a Q1-et. Az időmérő első szakasza lehetetlen körülmények között zajlott, a pálya jó részén már vizes volt az aszfalt, de akadt még jó néhány kanyar, amelyik egy ideig szinte csontszáraz maradt.

A mezőny többsége átmeneti esőgumin azonnal kiment, azonban a nagy csapatok kivártak. A Red Bull-osok még intermediate-en futottak versenyképes időt, a mercedeses Rosberg és Schumacher pedig már extrém esős gumin küszködte össze a továbbjutást, de a Ferrari két pilótája valamint Lewis Hamilton hatalmas taktikai hibával túl későre hagyta a próbálkozást, így egyszerűen nem tudtak átcsúszni a Q2-be.

Az esőben mindenki nagyon szenvedett, Vitalij Petrov, Vitantonio Liuzzi, Sebastien Buemi, Hamilton és Alonso is megpördült vagy el is hagyta a pályát, a HRT-s Bruno Senna és a mclarenes Button a kavicságyban be is fejezte a körözést – a címvédő ideje elég volt a továbbjutáshoz, de értelemszerűen a második szakaszban már nem vett részt.

Óriásit bakizott a McLaren és a Ferrari

Óriásit bakizott a McLaren és a Ferrari


A Q2 kezdetére alábbhagyott az eső, de a pilóták előbb az extrém esős gumikon mentek néhány biztonsági kört, mielőtt intermediate-ekre váltottak. A folyamatosan változó körülmények miatt végig cserélődtek a nevek az élen. Az utolsó perceket az újra megerősödő eső nehezítette meg. Búcsúzott a lotusos Kovalainen és a virgines Glock, mindkét Toro Rosso, a sauberes Pedro de la Rosa és a Renault újonca, Vitalij Petrov.

A Q3 szakadó esővel és furcsa incidenssel indult: a renault-s Robert Kubica a bokszutcában a zöld lámpára váró felsorakozott autókat oldalról megelőzve elsőként ment ki. Nem sokat nyert vele, mert bő két és fél perc után piros zászlóval megszakították a körözést. A kvalifikációt 11.10-kor indították újra.

Egy időre fel is függesztették a kvalifikációt

Egy időre fel is függesztették a kvalifikációt


A harmadik szakaszból megmaradt 7 perc 17 másodpercet mind a tíz autó végig a pályán töltötte, az extrém esőgumikon próbálták lejjebb szorítani az időket. Az utolsó körök nagyon furcsán alakultak, míg a pilóták többsége nem sokat javított, addig Mark Webber a Red Bull-lal intermediate-ekre váltva elképesztő időt autózott. Az ausztrál 1,3 tizeddel verte a második Rosberget és a harmadikként záró csapattársát, Sebastian Vettelt.

Webber pályafutása során második ízben szerezte meg az első rajkockát, a csapat számára ez a hetedik alkalom.

Az előrejelzések szerint a holnap közép-európai idő szerint délelőtt tízkor rajtoló Maláj Nagydíjon a maihoz hasonló eső várható, a mezőny végéből pedig nagy nevek próbálnak majd előretörni, így izgalmakban biztosan nem lesz hiány.

Maláj Nagydíj, időmérő, Sepang, 2010.04.03.