A pénteki két edzés után a mai, harmadik szabadedzésen is sokáig úgy tűnt, hogy a mclarenes Lewis Hamilton megfoghatatlan marad Sepangban, az angol edzés elején lágy gumin futott gyors köréhez fél másodpercnél közelebb nem nagyon tudott férkőzni senki.

Az utolsó percekben azonban a Red Bull is kimutatta a foga fehérjét, Mark Webber előbb 71 ezredre megközelítette, majd 17 ezreddel megelőzte a mclarenest, nem sokkal később pedig Sebastian Vettel is felugrott mögéjük a harmadik helyre, a három pilótát végül mindössze 45 ezredmásodperc választja el. Ha az eső nem kavarja össze a dolgokat, a pole sorsa köztük dőlhet el a kvalifikáción.

Míg Hamilton ma is ugyanolyan erős volt, mint tegnap, csapattársa, Button valószínűleg továbbra sem találta meg a kedvére való beállításokat, ugyanis csak a hetedik lett, Fernando Alonso, és mindkét mercis, Michael Schumacher és Nico Rosberg is előtte végzett. A Ferrari nem tűnik azonban pole-esélyesnek, Alonso az utolsó lágy gumis körein is csak kéttizedre tudta leszorítani a hátrányát, a Schumacherék pedig már fél másodperces lemaradással végeztek.

Felipe Massa a harmadik edzésen is elmaradt Alonsótól, csak a nyolcadikként végzett. A top10-et Rubens Barrichello és a renault-s Robert Kubica zárta.

Az újak közül a virgines Glock volt a legjobb

Az újak közül a virgines Glock volt a legjobb


Az edzést egyébként megint eső fenyegette, a 60 perces gyakorlás közepén komoly felhőrendszer tartott a pálya felé, de végül pár kilométerre elkerülte a létesítményt. A másfél óra múlva kezdődő időmérő azonban nincs biztonságban, helyi idő szerint négy-öt óra körül kimondottan nagy az esély a csapadékra, Sepangtól szűk 200 kilométerre pedig jelenleg is nagy vihar dúl.

Az időmérő közép-európai idő szerint délelőtt tízkor kezdődik, ha az időjárás engedi, de úgy tudni, ha nagyon szakad, a kvalifikációt vasárnap délelőtt kilencre – nekünk hajnali kettő – is áthelyezhetik.

Maláj Nagydíj, 3. szabadedzés, Sepang, 2010.04.03.