Lewis Hamilton az idei szezon kezdete előtt vált meg addigi menedzserétől, édesapjától, Anthonytól. A mclarenesnél saját elmondása szerint többen is jelentkeztek már, de ő nem sieti el a döntést, pedig vannak olyanok, akik szerint a lehető leggyorsabban kellene mellé valaki.

“Kivárok ezzel egy darabig, pillanatnyilag jó így nekem. Nagy változás ez, és vannak nagyon jó emberek a környezetemben. Nincs miért kapkodni” – nyilatkozta a 2008-as világbajnok a brit Daily Mailnek.

Hamilton főnöke, Martin Whitmarsh szerint a 25 éves pilótának egy külső szakembert kellene találnia.

“Ron (Dennis, McLaren-vezér) ugyan másképp látja ezt, de szerintem nem lenne jó, ha a McLaren menedzselné Lewist. Szerintem egy elfogulatlan, független menedzser kellene neki. Nem sürgős nagyon, hiszen hosszú távú szerződései vannak, de jó, ha van az ember mellett egy bizalmas, egy bölcs tanácsadó” – mondta az angol a Daily Telegraph-nak.

“Személy szerint úgy gondolom, hogy jobb lenne egy, az F1-et ismerő személy, mint egy nagy nemzetközi cég, aki egy könyvelőt küld. Nem hiszem, hogy Lewisnak erre van szüksége. De az ő döntése” – tette hozzá.

Hamiltonnal eddig a BBC-nél szakkommentátorként dolgozó Martin Brundle-t, az 1998-99-es mclarenes világbajnokot, Mika Häkkinent és a finn korábbi menedzserét, Didier Cotont hozták hírbe.