A múlt hétvégi ausztráliai forduló után ezen a héten már Délkelet-Ázsiában, a Maláj Nagydíjjal folytatódik a Forma-1-es világbajnokság. A harmadik versenyhétvége lehet az eddigi legkeményebb.

Az F1-ben 1999 óta szereplő sepangi pálya Hermann Tilke alkotása, de szerencsére az isztambulival együtt a jobbak közé tartozik. Az 5543 méteres aszfaltcsík gyors kanyarjait élvezik a versenyzők, míg a széles útfelület, a hajtűkanyarral összekötött két ikeregyenes és egy-két más trükkös féktáv is lehetőséget ad az előzésre.

Mivel a pálya alapvetően gyors, így a hétvégén a Red Bull, az egyenesekben a sajátos aerodinamikai megoldása miatt fürge McLaren vagy akár az alacsonyabb leszorítóerejű pályákon szintén erős Force India is jó lehet. A hőmérséklet azonban gondot jelenthet majd, a korábban a hűtéssel küszködő Ferrari, de gyakorlatilag bármelyik csapat bajban lehet emiatt.

Így mosta el az eső a tavalyi versenyt

A forróság mellett az eső is kimondottan jellemző Sepangra, idén pedig szinte garantált a nagy mennyiségű csapadék. A délkelet-ázsiai országban az évnek ebben a szakában délután ötre gyakorlatilag menetrendszerűen leszakad az ég, így mind a szombaton helyi idő szerint négykor kezdődő időmérőt, mind a vasárnap ugyanekkor rajtoló futamot fenyegeti az eső – feltéve persze, ha nem zuhog amúgy is egész nap.

A tavalyi dobogó

A tavalyi dobogó


Tavaly az égszakadás és a késői, ötórás rajt eredményeképp a futamot meg kellett szakítani és az alkony miatt újra sem lehetett indítani, hasonló blamázs azonban talán elkerülhető lesz azzal, hogy a rajtot előbbre hozták.

Mivel az autók közti különbségeket egyenlővé tevő eső valószínűsége igen nagy, így jó néhány pilóta a többieknél nagyobb eséllyel indul: Lewis Hamilton, Jenson Button, Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Rubens Barrichello és Adrian Sutil is esőmenő, egyiküket sem szabad kizárni a dobogóesélyesek közül. 

Az élmezőnyből talán a ferraris Massa sikerére fogadnának legkevesebben: a brazil sem a maláj pályán, sem általában az esőben nem túl ügyes, de épp ezért szépen is bizonyíthat, ha ezúttal jól megy.

Button tavalyi pole-köre

A hétvége nagy kérdései közé tartozik, hogy az eddig két győzelmet eldobó Red Bull végre eredményre tudja-e váltani a pillanatnyilag legjobb autóban rejlő potenciált, egyben marad-e az RB6-os vagy Vettel és Webber lassanként kicsúszik az esélyesek közül.

Schumiéknak hazai verseny

Schumiéknak hazai verseny


Az eddig vezető Ferrari valószínűleg Sepangban is szeretné győzelemmel vagy legalábbis dobogós helyezésekkel tovább erősíteni a pozícióját, de érdemes lesz odafigyelni a Mercedesre is, mert ha valahol, hát a főszponzor, a Petronas otthonában a német csapat is biztosan megtesz mindent a sikerért.

Szintén hazai versenye lesz ez a Lotusnak, az eddigi legjobb újonc csapat is igyekszik majd, a pénteki első szabadedzésen pedig még maláj tesztpilótáját, Fairuz Fauzyt is pályára küldi. Pénteken a Force India is tovább dolgoztatja a tartalékosát, Paul di Resta is megint vezet majd.

A Maláj Nagydíjat a jelenlegi mezőnyből három pilótának sikerült megnyernie: Michael Schumacher háromszor (2000, 2001, 2004), Fernando Alonso kétszer (2005, 2007), a címvédő Jenson Button pedig egyszer, tavaly állhatott a dobogó legfelső fokára. A csapatok közül a Ferrari a legeredményesebb öt győzelemmel, a McLaren és a Renault két-két, míg a Williams és a Mercedes (Brawnként) egy-egy diadalt tudhat magáénak.

A sepangi Maláj Nagydíj adatlapja

F1: Az esőmenők hétvégéje 1