A Ferrari ma megerősítette, hogy holnap délelőtt 10.30-kor Maranellóban mutatja be 2010-es Forma-1-es autóját. A Mercedes ugyan már hétfőn leleplezte az idei járgánya festését, de az olasz csapat lesz az első, amely a teljes új modellt megmutatja.

Az eseményt, amelyen természetesen a pilóták, Fernando Alonso, Felipe Massa, Giancarlo Fisichell a, valamint a csapat vezetői, Luca di Montezemolo és Stefano Domenicali is ott lesznek, a Ferrari hivatalos weboldalán élőben közvetítik. A bemutató és a sajtótájékoztatót követően a tervek szerint az új autó néhány bemutatókört is tesz majd a Ferrari házi pályáján, Fioranóban – ezt szintén élőben mutatják majd ugyanott.

A Ferrari holnapi bemutatója után pénteken a McLaren következik, az angol csapat Londonban, a Vodafone központjában rántja le a leplet az MP4-25-ösről, az eseményt a wokingiak is élőben adják majd az interneten.

Az első hivatalos tesztnapot, jövő hétfőt megelőzően vasárnap a Renault és a Sauber bemutatói következnek majd.