Míg első nap az eső, Valentino Rossi ferraris tesztjének második napján a délelőtti köd hátráltatta a motoros körözését. A Doktor, aki 2004 óta ez alkalommal már hatodszorra vezethette a maranellóiak autóját, igazából csak délután lendülhetett bele, de ahogy a Ferrarinál fogalmaztak, “jelentősen javított a köridején”, amikor száraz pályán slickekkel autózott. Rossi csütörtökön 1:21.900-as leggyorsabb kört futott, amely nagyjából háromtizeddel maradt el Kimi Räikkönen ugyanilyen autóval – bár barázdált abroncsokon – elért 2008-as barcelonai legjobbjától.

Rossi különleges tanácsadót is kapott csütörtökön Felipe Massa személyében, aki természetesen nem csak azért érkezett Barcelonába, hogy az F2008-asról súgjon a motorosnak, ma már ő veszi át az autót, hogy a februári igazi tesztek előtt egy kicsit formába rázódjon.

Az olasz a teszt után hangsúlyozta, hogy az újabb ferraris gyakorlás nem jelenti azt, hogy hamarosan átnyergel a Forma-1-re: “Mire az F1-be jöhetnék, már túl öreg leszek. Amúgy is nagyszerű versenyzők vannak itt, én megvagyok a saját világomban, a motorozásban. Ez csak egy kitérő, szórakozás, amiért nagyon hálás vagyok!” – mondta az El Periodicónak Rossi.

Rossi tesztje videón