Először futott össze személyesen Jenson Button és Lewis Hamilton azóta, hogy előbbit a McLaren leszerződtette 2010-re. A brit páros a csapat wokingi központjában találkozott, ahol Button szerdán már be is ül a McLaren szimulátorába, elkezdve a munkát.

“Érthető, hogy a csapat imádja Lewist, szeretniük is kell” – mondta Button. “Lewis világbajnok, három éve a McLarennél versenyez és elképesztően jól dolgozik. Nem tudom, hogy ő is beül-e majd a szimulátorba, én biztosan be fogok, majd elbeszélgetünk egymással hosszabban is. Biztosan szórakoztató lesz, alig várom, hogy több időt tölthessek vele.”

Sokak szerint nagy kockázatot vállalt Button akkor, amikor elfogadta a McLaren ajánlatát, Eddie Irvine szerint Hamilton élve fogja felfalni. Button azzal replikázott, hogy éppen az ő étvágya nőtt hatalmasra. “Soha nem voltam még olyan éhes, mint idén. Nagy kihívás beilleszkedni egy új csapatba és Lewis mellett dolgozni.”

“Éhségemet főleg az új környezet okozza, nagyon felpörget az egész, minden percben azon dolgoznék, hogy már a februári első teszteken versenyképesek legyünk. Hihetetlen, milyen gyorsan része lesz az ember ennek a csapatnak, költözésnél mindig van egy kis aggodalom, de ide nagyon gyorsan beilleszkedtem.”

Button Wokingba érkezése előtt egy hetet töltött új erőnléti edzőjével Finnországban, Hamiltonnal együttműködésre törekszik. “Idén még nem beszéltem Lewisszal, de tavaly decemberben váltottunk néhány szót. Mindkettőnk számára nagyszerű lesz a közös munka, hiszen elértük már, amit eredetileg célként tűztünk ki magunk elé, közben kemény hónapokat átvészelve és sok tapasztalatot szerezve. Mindent meg kell osztanunk egymással, ez kulcsfontosságú az első verseny előtt. Meglátjuk, mi lesz, ha a pályán leszünk, remélhetőleg az első helyekért tudunk majd küzdeni.”