Míg többen úgy gondolják, hogy a Brawnnál 2009-ben bajnoki címet nyerő Jenson Button rosszul döntött, amikor 2010-re Lewis Hamilton mellé a McLarenhez szerződött, ugyanis a 2008-as bajnok “kinyírja” majd, a wokingi csapatnál 2007-ben szintén megfordult Fernando Alonso szerint nem ez a helyzet.

“Jenson úgy döntött, hogy új kihívást keres. Nem volt elégedett az új brawnos szerződéssel, de így is egy nagyon versenyképes csapathoz kerül! Most ő is boldog, egyértelműen nem követett el ezzel hibát” – mondta a spanyol a Speed tv-nek.

Az idén a Lotusnál versenyző veterán, Jarno Trulli sem ért egyet azokkal, akik szerint Buttonnek nem lesz esélye Hamiltonnal szemben.

“Nem hiszem, hogy Lewis lesöpri a pályáról Jensont. Jenson megérdemelten világbajnok, izgalmas csata lesz a McLarennél. Nagyszerű srác, jól meglesznek Lewisszal. Mindenfelé azt olvasom, hogy Lewis kicsinálja majd, de szerintem ezt csak a pályán látjuk majd meg!” – mondta az olasz.

Trulli Alonso Ferrarihoz való szerződésében sem lát semmi problémát, szerinte nem lesz gond a spanyol és Felipe Massa között, mindketten profik.

“Szerintem nem lesz gond a közös munkával. Bárkivel együtt lehet dolgozni, ha elég intelligens az ember, és Fernando és Felipe is az. Nehéz megjósolni, hogy Fernando mennyire illeszkedik be majd a csapatnál, mert nem könnyű dolog Ferrari-pilótának lenni. Talán nem ő a legsimulékonyabb munkatárs a paddockban, de biztosan jó munkát végez majd, mert jó versenyző” – jellemezte egykori renault-s csapattársát Trulli.