A tavalyi Magyar Nagydíjon minden idők legfiatalabb Forma-1-es pilótájaként bemutatkozott Jaime Alguersuari kimondottan zöldfülű módjára versenyzett a Toro Rossónál, persze ez nem is csoda, hiszen gyakorlatilag tesztelés nélkül kellett beugrania.

Az idény vége után a Toro Rosso gyorsan bejelentette, hogy a másik ifjonc, a svájci Sebastien Buemi 2010-re is szerződést kapott, azonban Alguersuari jövője sokkal homályosabbnak tűnt. A spanyol nem szerepelt az FIA előzetes nevezési listáján a faenzai alakulat versenyzőjeként, az elmúlt két hónapban pedig Ralf Schumachert, Nick Heidfeldet és Bruno Sennát is hírbe hozták már a helyével.

A Red Bull pilótaügyekért is felelős motorsportfőnöke, Helmut Marko egy friss interjúban azonban gyakorlatilag hivatalosan is tisztázta, hogy megtartják Alguersuarit.

“Alguersuari lesz a versenyzőnk. Csak bizonyos szerződési részleteket kell elsimítani, de mindenképpen ő a választottunk. Azt nem tudom, hogy a hivatalos bejelentés mikor jön, ezt csak Franz Tost (a Toro Rosso csapatfőnöke) tudja” – mondta az olasz 422race.comnak az osztrák szakember.

Marko azt is kategorikusan cáfolta, hogy a bizonytalan sorsúvá vált új csapat, a Campos pilótája, Bruno Senna esetleg a Toro Rossónál találhatna helyet: “Ez nem igaz, semmit sem tudok erről.”