Michael Schumacher hivatalos Forma-1-es teszten 2008 áprilisában vett részt, míg félhivatalos gyakorlást utoljára tavaly augusztusban egy 2007-es Ferrarival végzett a tegnapi napig. A Mercedesszel visszatérni készülő német kedden ugyanis a februárban induló F1-es tesztek előtti bemelegítésként egy GP2-essel Jerezben gyakorolt.

“Jó nap volt, főleg, hogy ilyen hosszú idő után vezethettem újra egy mai F1-eshez közel eső autót. Bár az időjárás nem épp a kedvünk szerint alakult, minden idegszálammal teljes készültségben voltam, már csak ezért megérte!” – írta honlapján a német.

 “Sajnos végig túl vizes volt a pálya ahhoz, hogy slickeket használjunk – kétszer is megpróbáltam, de azonnal vissza is kellett mennem a bokszba. Így is sokat nyertem azonban azzal, hogy itt vagyok, mert ha az F1-ben tapasztalt nehézségi erőket nem is lehet elérni, a mérnökökkel való kommunikációt, a határig való elautózást így is lehet gyakorolni – szerencsére gyorsan bele is rázódtam. Az első pillanattól kezdve magabiztosan éreztem magam a pályán. Természetesen szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért a csapatnak és a GP2-es sorozatnak!” – értékelt Schumi.

A német újságíróknak azt is kiemelte, hogy az erőnléte, fizikai állapota rendben van: “A teszten nem téma, hogy bírja-e a nyakam, efelől semmi kétségem sincs” – nyilatkozta a Bildnek.

A 41 éves versenyző ma és holnap is folytatja a gyakorlást Jerezben.