Rövid karriert futott be csapatfőnökként a Virginnél Alex Tai, az istálló bejelentette, hogy a Manor alapítója, John Booth veszi át a helyét. Közleményében azt írta az alakulat, hogy mindez “a csapat és az üzleti ügyek tervezett fejlődésének részeként” történt, nem szakmai nézeteltérés vagy hasonló áll a háttérben.

Tai visszatér Richard Branson az istálló nevét viselő légitársaságához, ahol továbbra is “szenvedélyesen keresi majd az új kihívásokat.” Egy másik régi manorost is vezetői székbe ültettek, Graeme Lowdon a Virgin Racing vezérigazgatója lett.

“Tudtuk, hogy eljön ez a nap, de azért szomorú, hogy Alex távozik vezetői posztjáról” – fogalmazott az elnök, Etienne de Villiers. Szerinte az új kinevezésekre a Forma-1-es feladatok összetettsége miatt volt szükség, a Virginnek ugyanis olyan vezetőkre van szüksége, akik kellően tapasztaltak ahhoz, hogy biztosítsák a folyamatos sikereket.