A Ferrari olaszországi sí- és sajtóhetére tegnap megérkezett a csapatfőnök, Stefano Domenicali is, aki ma a 2010-es kilátásokról beszélt az újságíróknak.

Domenicali természetesen nem kerülhette el a Ferrarit a Mercedes kedvéért elhagyó Schumacher témáját, az olasz nagyon harciasan üzent az egykori pilótának.

“Ne feledjük, hogy Fernando Alonso az egyetlen pilóta, aki képes volt legyőzni Michaelt a pályán. Fernando képes őt megverni. Természetesen a múltat sem felejtjük el, de itt az ideje lapozni. Meg kell mutatnunk Michaelnek, hogy erős a csapatunk, győzni akarunk. Tavaly azért gondoltunk Michaelre (Massa pótlásaként), mert kivételes pilóta, de Fernando és Felipe képes őt legyőzni, akármilyen erős is.”

“Természetesen egy családtag elvesztése nehéz dolog, de az érzések megmaradnak” – utalt azért arra is Domenicali, hogy nem tört ki hirtelen Schumacher-gyűlölet a Ferrarinál. “Látva a vörös sisakot, azt hiszem, még ő sem zárta le teljesen a múltat” – célzott az olasz Schumi GP2-es teszten viselt fejfedőjére.

A csapat 2009-ben az elmúlt 15 év leggyengébb teljesítményét produkálta, ezért Domenicali reménykedve, de óvatosan fogalmaz a 2010-es kilátásokat illetően:

Domenicali nagyon bízik az új párosban

Domenicali nagyon bízik az új párosban


“Nem hiszem, hogy az első februári teszten, de az utolsón már látjuk majd, mennyire leszünk versenyképesek. Versenyképesek leszünk, az biztos, de hogy nyerünk-e …majd meglátjuk. Szerintem jók a kilátásaink, a tavalyi, több okból is nehéz idény ellenére konszolidáltuk a helyzetet. Az elsődleges cél a megbízhatóság. Bízunk benne, hogy sikerült kiküszöbölni a problémákat. Ne is beszéljünk az aggodalmakról, majd meglátjuk, hol állunk. Az autót építő csapat évek óta ugyanaz” – magyarázta a csapatfőnök. 

“A második fontos dolog, hogy az autó aerodinamikai szempontból már az elejétől jó legyen. Szóval jó, újra versenyképes autót várunk. Aztán nagyon hosszú, 19 futamos szezon alatt is folyamatosan fejlesztünk majd, hogy jobbak lehessünk az ellenfeleknél és megnyerjük a bajnokságot.”

Domenicali azt is elismerte, hogy nagy a nyomás a csapaton.

“Mondhatunk bármit, de a tények végül úgyis magukért beszélnek. Nem feledhetjük, hogy milyen teher van a vállunkon. Persze nincs ebben semmi újdonság, éjjel-nappal dolgozunk, de a Ferrari név bizony komoly felelősséggel jár. Néha jönnek nehéz idények, de nyugodtnak kell maradnunk. Természetesen jó lenne azonnal nyerni, de akkor sem pánikolunk, ha ez nem sikerül” – tette hozzá.