A Mercedes gyári csapatként való beszállása, majd Michael Schumacher szerződtetése után a német gyártónál házon belül több kritikus hang is megjelent, igazgatótanácsi és szakszervezeti irányból is az F1-es részvétel költségei miatt aggódtak.

A Mercedes motorsportfőnöke, Norbert Haug azonban megalapozatlannak tartja a kritikákat, elmondása szerint 2010-ben jóval kevesebbet költenek az F1-re, mint öt éve.

“A kritikusok nem veszik figyelembe, hogy a saját csapaton keresztül a Daimler a következő évben nagyjából 60 százalékkal kevesebbet költ, mint a csúcsévben, 2005-ben. Öt év alatt kevesebb mint felére csökkentettük a költségeket” – mondta Haug a SID hírügynökségnek.

Haug azt is hangsúlyozta, hogy a mclarenes partnerséggel ellentétben, ahol a Mercedes a pilótafizetések felét állta, a saját csapatnál a gyártónak egyetlen fillérjébe sem kerülnek a versenyzők.

“A csapatunknál a pilóták fizetése kizárólag a szponzoroktól és a FOM-tól (az F1 gazdasági irányítócégétől kapott bevételekből) származik, nem a Mercedes-Benztől” – jelentette ki a német.

Haug azt is elárulta, hogy a Mercedes GP költségvetése eurómilliókban nem éri el a háromjegyű összeget.