A Renault nemrég kinevezett új csapatfőnöke, Eric Boullier egy rádióinterjúban elmondta, hogy még mindig nem tisztázódott a jövő évi pilótafelállás, egyelőre nem tudják, ki lesz a már szerződéssel rendelkező Robert Kubica csapattársa – az viszont nem valószínű, hogy megtartanák a nyáron Nelson Piquet kirúgása után leszerződtetett Romain Grosjeant.

“Több lehetőség is van, és az egyik jelölt francia” – mondta a RMC rádiónak a csapatvezető Grosjeanra utalva – “De pillanatnyilag talán ez a legvalószínűtlenebb” – tette hozzá.

Boullier, aki alá a Gravity menedzsment révén több fiatal pilóta is tartozik, pár napja elismerte, hogy akár onnan is érkezhet majd a versenyzőjük – a kínai Ho-Pin Tung vagy épp a belga Jerome d’Ambrosio -, azonban szabad még például Kubica volt csapattársa, Nick Heidfeld is, ezért hangsúlyozta, hogy még semmi nem dőlt el.

“Haladunk, de még mindig messze vagyunk attól, hogy megnevezzük a második pilótát” – jelentette ki a francia szakember.