Bár egy héttel az ütemterv előtt járnak, a Lotus-csapat így is csak a februári Forma-1-es tesztek felén lesz majd ott, mondta el a technikai igazgató az Autosportnak nyilatkozva.

“Egy hét előnyünk van. Amikor szeptember 12-én megkaptuk az indulási engedélyt, február 12-re ütemeztük az autó elkészülését, de most már 5. a cél. Azután már ott leszünk a második jerezi teszten, és az utolsó barcelonain is. A világ akkor (Jerezben) láthatja majd meg az autónkat, a második példány pedig reményeink szerint Barcelonában kerül a pályára” – magyarázta Mike Gasconye.

Ahogy korábban is, a szakember most is elismételte, hogy a céljuk már 2010-ben is az lesz, hogy ne csak a többi újoncot, de egy-két régi csapatot is elkapjanak.

Gascoyne nagyon bátran tervez

Gascoyne nagyon bátran tervez


“Mondtuk már, hogy az újak közül a legjobbak akarunk lenni, szeretnénk a régiek közelében kezdeni. Továbbra is úgy hiszem, hogy ez lehetséges, köszönhetően a régiek közti felfordulásnak. Ha az újak közül a legjobbak leszünk, az időmérő első szakaszában pedig nyolc autó esik ki, akkor már csak egy-két küszködőt kell elkapni, hogy bejussunk a Q2-be, és máris középmezőnybeli csapat leszünk! Feltéve persze, ha minden csapat ott lesz” – elemezte a mérnök a kilátásokat.

“Már az a kérdés, hogy hol leszünk a szezon közepén, a szezon végén – én szeretném, ha a végére elvernénk a Force Indiákat, a Toro Rossókat, meg akik még bajban lesznek, talán a Saubereket. El akarom kapni őket” – tette hozzá igen magabiztosan Gascoyne.