Már tavaly decemberben sejteni lehetett, mostantól azonban hivatalos: a Renault F1-es csapatát 2010-től a francia Eric Boullier vezeti. A 36 éves szakember korábban a Forma3000-ben, az A1GP-ben és a GP2-ben a DAMS-csapatot irányította, tavaly óta pedig az új többségi tulajdonos, Gerard Lopez sportmenedzsment cégét, a Gravityt vezette.

Boullier a Flavio Briatore távozása után ideiglenesen kinevezett Bob Belltől veszi át a csapatfőnöki posztot, az ír szakember pedig visszatér a műszaki vezetői pozícióba.

“Nagyon büszke vagyok, hogy csapatfőnökként csatlakozhatok a Renault F1-hez. A Renault az egyik legsikeresebb név a motorsportban, én pedig örömmel vezetem át a csapatot az új idénybe. A Renault már bizonyította, hogy a Forma-1 egyik élcsapata, és biztos vagyok benne, hogy kemény munkával újra az élen küzdhetünk majd.”

“Már rögtön az elején láttam, hogy a csapattagok moráljára erősen kihatott a 2009-es idény vége, és hogy elég nehéz volt számukra az elmúlt néhány hét, de mostanra mindenki újra motivált, friss, készen áll a munkára” – nyilatkozta az új csapatfőnök.

Boullier azt is kiemelte, hogy ugyan a kapcsolatban áll az új tulajdonossal, és a kinevezéséhez a Genii Capital jóváhagyása is kellett, de mostantól a csapat ügyeibe közvetlenül nem szólnak bele, a döntéseket belül hozzák. A francia a 2010-es terveit így foglalta össze:

Újra sikerre vinné a Renault-t

Újra sikerre vinné a Renault-t


“Egy kicsit korai lenne még pontosat mondani, de a legfőbb feladatom, hogy sínre tegyem a csapatot, két fő célra koncentrálva. Az első dolgom, hogy az enstone-i szervezet hatékony, sima működését megalapozzam, azután pedig a teljesítmény növelésére új visszacsatolási rendszert hozzunk létre. Nem két hónap lesz, lassan, de biztosan kell fejlődnünk. A költségvetés már megvan, a szélcsatornát 60 százalékban felújítottuk, a számítógépes áramlástani szimuláció pedig teljes gőzzel zajlik. Van dolgunk.”

A Renault eddig csak a lengyel Robert Kubicát szerződtette 2010-re, a második pilóta személye továbbra is kérdéses. Előfordulhat, hogy Boullier-n keresztül valamelyik Gravity által menedzselt fiatal kerül a csapathoz, de a főnök szerint az első szempont mindenképpen a versenyképesség lesz a döntésnél.

“A második pilótának képesnek kell lennie a pontszerzésre, bírnia kell a lépést Robert Kubicával. Lehet, hogy a Gravity egyik pilótája lesz, de azt garantálhatom, hogy számukra még nehezebb lesz a bejutás, komolyan kell bizonyítaniuk, hogy megérdemlik a renault-s versenyzői állást.”