A Forma-1-ben összesen 40 évet eltöltött, a McLarent több mint negyedszázadig vezető Ron Dennis 2009 elején vonult ki a csapat vezetéséből. A 62 éves angol Lewis Hamilton melbourne-i hazugságbotrányát követően a bokszutcában sem jelent meg egészen a szezonzáróig, amikor már régi ellensége, Max Mosley távozott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztjáról.

Dennis az Esquire magazinnak adott egy interjút nemrég, a brit Daily Mail pedig már most részleteket közölt az anyagból. Az angol szakember többek között a csapat 100 millió dolláros pénzbüntetésével végződött 2007-es kémügyéről is beszélt, utalva arra, hogy a háttérben Mosley személyes ellenszenve dolgozhatott.

“A kémügy csak néhány beosztott apró hibája volt, amit aztán felfújtak. Persze az idő múlásával majd kiderül az igazság. Az bántott a legjobban, hogy a cég jó hírét egyesek azért sározták be, mert korábban harcosan kiálltam amellett, ami szerintem a Forma-1 és a McLaren érdekét jelentette. Bár senki sem szeretné, néha ilyen árat kell fizetni ezért” – magyarázta Dennis név nélkül Mosleyra célozva, mellette jótékonyan elhallgatva, hogy az ügyben a csapat főtervezője, Mike Coughlan, a versenyzője, Fernando Alonso és a tesztpilóta, Pedro de la Rosa is érintett volt.

Dennis azt is hangsúlyozta, hogy az emberek általában félreismerik, és az F1, a munka iránti elhivatottsága miatt megközelíthetetlen, szigorú, mogorva embernek tartják.

Szerinte Mosley akarta kicsinálni

Szerinte Mosley akarta kicsinálni


“Imádom a Forma-1-et, nagyszerűvé tette az életemet, de nagyon bosszant az ítélkezés. Ott ülök a bokszutcában, koncentrálok, egy kommentátor meg azzal jön, hogy micsoda szerencsétlen alak vagyok, mások meg felkapják. Én is tudok szórakoztató lenni, de a munka az munka. Két ember életéért és a cég sikeréért felelek. Amikor láttam, hogy más csapatok vezetői mennyire a közönségnek szerepelnek, egyszerűen nem is értettem, hogyan képzelik, hogy így futamot lehet nyerni?”

“Ha összeszedjük az elmúlt tíz évből azokat a csapatfőnököket, akik ötnél több futamot nyertek, elég rövid listát kapunk. Ha felveszünk még néhány szempontot, rögtön világos lesz, hogy ezt csak teljes elhivatottsággal lehet művelni. Persze ennek az az ára, hogy az emberek félreismernek, de én ettől nyugodtan alszom. A részletekre való figyelés alapvető fontosságú, a McLarenből is így lett az, ami. Külső szemlélők szerint elefántcsonttoronyban élek, de nem így van. Nem örülök neki, de még a cégnél is vannak olyanok, akik félnek tőlem, pedig csak nem értenek igazán” – jellemezte magát Dennis.  

Sennával különleges kapcsolata volt

Sennával különleges kapcsolata volt


Az angol a csapat neveltjéről, a 2008-ban világbajnoki címet szerző Lewis Hamiltonról is beszélt, azt állította, hogy nagyjából apa-fia kapcsolat van kettejük között, a McLarennél 1988 és ’93 között versenyző és három bajnoki címet szerző Ayrton Sennával kapcsolatban pedig egészen meglepően vallott: “A kapcsolatunk már-már férfiszerelem volt” – mondta. “Tudatosan használom a kifejezést, de nem a homoszexuális jellegre utalok, nem erről volt szó” – tette hozzá.