Ahogy már megszokhattuk, az FIA nyilvánosságra hozta a holnapi versenyre megtankolt autók tömegét. A versenybírók mérései (az első 10 esetében) és a csapatok közlései (a  Q3-ba be nem jutottak esetén) alapján, körönként 1,7 literes fogyasztással és a felvezetőkörrel és egy kis ráhagyással számítva az alábbi stratégiák valószínűsíthetők holnapra.

A táblázatból látszik, hogy Jenson Button erőből, Kimi Räikkönenénél néhány kilóval nehezebb autóval szerezte meg a pole-t, de az is világos, hogy a Ferrari is a “saját jogán”, trükközés nélkül fért be az első sorba. Button bizakodhat az üzemanyag-mennyisége miatt, hiszen ha az első kanyar után is élen lesz, nem kell attól tartania, hogy valaki későbbi kiállással elé ugorhat. Räikkönent viszont pontosan ez a veszély fenyegetheti a Buttonhoz nagyon hasonlóan tankolt Barrichello részéről.

Sebastian Vettelnek nagyon rosszul jött a forgalom a Q3-ban, ugyanis a kis német szuperkönnyű autóval körözött, ez pedig csak akkor hozhat hasznot, ha a pole-ból rajtolva a verseny elején jó előnyt építhet ki. A negyedik helyről ez igen nehéz lesz – persze azért nem lehetetlen.

Vettel nagyon rosszul járt 1

Alonso rugalmasabb stratégiát választott


A mezőny második felében többen is egykiállásos stratégiát választhatnak, a pont feléig megtankolt Piquet, vagy a még jobban megtöltött Giancarlo Fisichella is esélyes lehet akár a pontszerzésre. Az újonc Buemi sincs rossz helyzetben – a 11. helyről rajtol, és előtte gyakorlatilag mindenki korábban áll ki, így ha 2-3 helyet sikerül előrelépnie a hosszabb első etappal, máris pontszerző helyen autózik.

A Q1-ben a saját hibájából kiesett Lewis Hamilton a mezőny elejéhez hasonló mennyiséget tankolt, kérdés, hogy a sűrűjében képes lesz-e elég nehezebb autót átugrani, ahhoz, hogy hasznot hozzon a stratégiája.

RajthelyPilótaÜzemanyag (kg)Első etap (kör)
 1. Jenson Button 42,5 24
 2. Kimi Räikkönen 39 22
 3. Rubens Barrichello 43 24
 4. Sebastian Vettel 26,5 15
 5. Felipe Massa 38,5 22
 6. Nico Rosberg 37 21
 7. Heikki Kovalainen 39 22
 8. Mark Webber 41,5 24
 9. Fernando Alonso 49 28
 10. Kazuki Nakajima 63 36
 11. Sebastien Buemi 65 36
 12. Nelson Piquet 68,1 39
 13. Giancarlo Fisichella 88 51
 14. Sebastien Bourdais 94,5 54
 15. Adrian Sutil 65 37
 16. Lewis Hamilton 40,5 23
 17. Nick Heidfeld 75 43
 18. Robert Kubica 91 52
 19. Timo Glock 95,8 55
 20. Jarno Trulli 83,3 48