Jól szerepelt a Ferrari a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzésein, az olasz istálló visszaverekedte magát az élmezőnybe. Felipe Massa délután az ötödik legjobb időt autózta, csapattársa, Kimi Räikkönen nyolcadikként zárt. “Nehéz lenne azt mondani, hogy fejlődtünk Barcelona óta, de ott vagyunk a legjobbak között és ez jó jel” – mondta Massa.

“Minden rendben ment egész nap, semmi nem zavarta a versenyre való felkészülést. Gyors, hosszabb etapokon pedig stabil az autó, erre bátran alapozhatunk vasárnap. Olyan beállításokon dolgoztunk, amilyeneket még nem próbáltunk idén, a lágyabb gumik egyértelműen gyorsabbak, de tíz kör után már csúszkál velük az autó hátulja.”

“Csütörtökről szombatra sokat változnak a monacói eredmények, úgyhogy a pozitív jelek ellenére sem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk az eredményekből.”

Räikkönen sem volt elégedetlen pozíciójával, a szokásos programon dolgozott. “Próbáltuk megtalálni a legjobb beállítást” – értékelt a finn. “Azt mondanám, hogy meglepően jó az autó kezelhetősége, vannak részek, ahol javulhatunk még, de összességében elégedett vagyok azzal, amit elértünk.”