Míg a Toyota, a Red Bull csapatai, a Ferrari és a Renault világosan jelezte, hogy a 2010-re bevezetett költségplafon megtartása esetén nem adja le nevezését a következő idényre, a McLaren-Mercedesnél bíznak benne, hogy jelentkezhetnek a május 29-ei határidőig.

A csapat legnagyobb résztulajdonosa, a Mercedes motorsportfőnöke, Norbert Haug a múlt héten is jelezte, hogy ugyan egyetértenek, de nem fognak fenyegetőzni, és tegnap újra csak óvatosan beszélt a McLaren álláspontjáról.

“Vannak még kérdéseink a szabályokkal és az új Concorde agreementtel (az F1-et működéséről szóló, az FIA, a kereskedelmi jogokat igazgató Formula One Group és a csapatok által kötött keretszerződés) kapcsolatban. Ezekre választ várunk, mielőtt feliratkoznánk” – mondta a német, hozzátéve, hogy “lehetséges”, hogy május 29-re számukra már nem lesz akadálya a nevezésre.

Haug kiemelte, hogy a csapatok elsősorban a tervezett 60 millió dolláros kiadási plafon túlzott mértéke miatt tiltakoznak, és a nagy alakulatok ellenkezése érthető.

“A Ferrarit is a maga helyzetében kell néznünk. 1000 alkalmazottból 500-at csinálni egyik napról a másikra elég nagy lépés. A Williamsnek például könnyebb dolga van. Bízom benne, hogy találunk valami középutat!”

A mercedeses vezető egyelőre az új versenysorozat indítását is kizárta.