A brit Guardian értesülése szerint a silverstone-i versenypályát birtokló Brit Autóversenyzői Klub (BRDC) a helyszín eladására készül. A lap a pályát 1971 óta birtokló és igazgató BRDC egyik vezetője, Robert Brooks kiszivárgott levelére hivatkozik.

Az újság azt is hozzáteszi, hogy az elsődleges vevő állítólag a versenynaptárból Silverstone-t kiebrudaló Bernie Ecclestone lehet. A Brit Nagydíj elvileg 2010-ben már Doningtonba költözne, de a helyszínen haladás kevés, probléma viszont annál több van. Silverstone Ecclestone általi felvásárlása érdekes helyzetet teremthetne, az azonban így sem lenne valószínű, hogy jövőre is a régi pályán rendezik a versenyt, ugyanis a jó öreg Bernie épp a helyszín elavultságát, a fejlesztések hiányát elégelte meg.

Míg a Brit Nagydíjat legalábbis idén még megrendezik, ugyanez nem mondható el a Francia Nagydíjról – a Magny Cours-i pálya vezetői ugyanis pénzügyi nehézségekre hivatkozva tavaly év végén végleg bedobták a törülközőt.

A verseny rendezésére már van új kijelölt helyszín, a Párizstól jó 40 kilométerre eső Flins-sur-Seine, azonban az új pálya sorsa nagyon bizonytalan: a motorsportrajongóként is ismert miniszterelnök, Francois Fillon támogatja a projektet, de már a kormányán belül is akad ellenző a környezetvédelmi miniszter személyében, nem is beszélve a Flins környéki településekről.

Eladják Silverstone-t? 1

Egy ekkora projekt sehol nem halad simán


A francia F1-es verseny újjáélesztésén dolgozó négyszeres bajnok, Alain Prost sem tudja, hogy mit is hoz a jövő.

“Fontos lenne, hogy kormányzati oldalról egyértelmű legyen a helyzet” – nyilatkozta a legenda. “Az egyetlen alternatíva Magny Cours, az viszont nem felel meg Bernie Ecclestone és a részt vevő csapatok igényeinek.”

“Mindenkinek megvannak a maga céljai. Nagyon nehéz közös nevezőt találni, sok időt és energiát pazarlunk el. Aztán vannak olyanok is, akik úgy hangoskodnak, hogy nem is tudják, pontosan miről van szó. Nem szeretném feladni a dolgot, de elég furcsa helyzet, amikor két szélsőség között mozog a jövő, egyszer lesz (Francia Nagydíj), aztán meg nem” – mondta egy francia lapnak Prost.