Míg a Ferrari, a Toyota, a Renault és a Red Bull két csapata a Forma-1-ből való kiszállással fenyeget, ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem vonja vissza a 2010-re tervezett költségplafonról szóló szabályt, addig Niki Lauda szerint ennél jobb dolog nem is történhetne a sporttal.

A jövőre bevezetni kívánt 60 millió dolláros önkéntes korlátot vállaló csapatok nagyobb technikai szabadságot és több tesztlehetőséget kapnának, míg a korlátlanul költő alakulatok az idei szabályok szerint indulnának jövőre is.

“A 60 millió dolláros kiadási plafon a legésszerűbb dolog, amiről valaha is hallottam! Minden csapat ezt szerette volna, most meg hirtelen ellene fordult a Ferrari. Micsoda hülyeség!” – mondta az osztrák legenda.

Lauda azt is kiemeli, hogy mivel a kiadási plafon nem érinti a pilóták fizetését, a marketing- és reprezentációs költségeket, így főképp érthetetlen az ellenkezés: “A csapatoknak igazából 110-130 millió dolláros költségvetése lenne!”

A háromszoros bajnok azonban kifelejti a csapatok legfőbb ellenvetését, azt, hogy nem a költségcsökkentéssel van baj, hanem kizárólag annak drasztikus és oktrojált módjával, amelyhez a nagy gyári alakulatok nem tudnak alkalmazkodni rövid idő alatt, így pedig műszaki hátrányba kerülhetnek.

A kérdésről ma tárgyal Londonban a csapatok szervezete, a FOTA az FIA-elnök Max Mosleyval és Bernie Ecclestone-nal.